Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


“Mi előbb voltunk itt, mint a magyarok!

2009.01.29

A szlovák nép

Kétségtelen, ha a magyar nép nem lett volna folytatása, leszármazottja a hun és avar népnek, igazuk lenne a szlovákoknak! Minthogy azonban Magyarországra érkezésünk idején 896-ban a Felvidéket hunok, avarok, Magyarország egyéb vidékeit pedig székelyek, avar-magyarok (670-től), és más kaukázusi turáni népek lakták, a magyarok betelepülése csak ősi jussuk birtokbavétele volt, amelyen az ott talált rokon népekkel osztozkodtak.

Konstantin görög császár feljegyzése szerint: “Árpád fejedelem a Magyarországon szétszórtan élő szlávokat a Felvidékre telepítette.” Ez az első lakóhelyük a Nyitra fölötti északnyugati térség volt.

A folyók völgyeiben még hun, szittya, avar népcsoportok laktak. Azok nyomását a szlovákok nem bírták volna ki a legeltethető területeken. Joggal feltehető az is, hogy a Nyitra fölötti térségből is elvándoroltak a szomszédos morva területre, egy részük pedig beolvadt a magyarságba.

A Szvatopluk-féle nagyszláv állam létezése csak történeti mese, amely legfeljebb Magyarország határán kívül lehetett rövid időn át. Az ehhez szolgáló történeti adatok főként szláv történetíróktól származnak, amelyeket a nyugati történetírás is átvett. Ma már tudjuk, hogy a történelmet nemcsak korunkban hamisítják, hanem a múltban is hamisították! E hamisításhoz - sajnos - a magyar Anonymus (1) is hozzájárult, amikor dicsérni akarván a honfoglaló magyarságot, felnagyította a szlovák nép erejét és haderejét.

A szlovák-mese felvidéki tótjainkban nagymértékben növelte azt a hitet, hogy a honfoglaláskor hazánk északnyugati részében egy erős szláv állam volt. Ez szolgált adatként részben a Trianoni Békeegyezmények megszerkesztéséhez is, de mindenesetre alapja lett a tótok területkövetelésének. Ennek a hatása alatt a szlovákok már a szabadságharc alatt is különálló szláv államról álmodoztak, amit Horváth István történész “A szlavinokról, mint kérkedőkről” írt értekezésében így jellemez:

“Az elámított túlbuzgó tótok - boldog Isten! - mily roppant, a rómaihoz hasonló tót császári birodalomról álmodnak... hány nagy tót hadvezért, mint Napóleon vala, emlegetnek, még mai napig is. Azonban e szép álmaikról a nemzetek históriája hallgat, és éppen nem emlékezik!”

Az 1848-ban megjelent Hármas Kistükör, amely akkor történelemkönyv szerepet töltött be, így ír:

“Szvatopluk birodalma igen rövid ideig, mintegy nyolc esztendeig tartott. Uralkodásával kezdődött, és annak bukásával el is enyészett, viszálykodó fiai nemlevének képesek attyok országát visszaszerezhetni.

Nagy Károly az avarok ellen 791-799-ig folytatott győzelmes háborúja után a Rába folyóig elfoglalt területen a magyarfajta lakosságot meghagyta, akiket a közéjük telepített bajorokkal együtt 850-890 között a Nagy-Morva Birodalomról álmodozó szlávok kiirtani akartak.”

François Palaczky (2), a csehek híres történésze ezt mondja:

“A magyarok betörése és megtelepedése Magyarországon, egyike azoknak az eseményeknek, amelyeknek a legsúlyosabb következményei voltak Európa történetében, a legnagyobb szerencsétlenség, ami a szlávságot évezredek folyamán érte.  Miként Nyugaton, a római befolyás alatt a frank monarchia nagyra nőtt, úgy keletkezett volna keleten Konstantinápoly hegemóniája alatt hasonló szláv birodalom és Kelet-Európának ezer év óta egészen más volna a befolyása, mint így jutott neki osztályrészül. Azonban amiatt, hogy a magyarok a kialakulóban lévő szervezet szívébe hatoltak és azt szétzúzták, ezek a kilátások mindenkorra megsemmisültek. A nagy törzsek még alig összefüggő tagjai újra elkülönültek, elidegenedtek egymástól, mivel a hatalmas idegen

anyag elválasztotta őket térben is...”

Tehát Palaczky is világosan bevallja, hogy csak tervezet volt még a Nagy-Morvabirodalom. Az Encylopedia Britannica 9. kiadásának XIII. kötetében olvasható:

“Ez az árnyékbirodalom a magyarok első támadására olyan tökéletesen összeomlott, hogy megérkezésük után 10 év múlva nyoma se maradt.” /Rev. Kúr Géza: A Fáklya, 1966. május-júniusi számában./

A mai szlovák nép -- mint a fenti történelmi adatok is bizonyítják -, nem a hon(vissza)foglaláskor hazánkban talált szórvány-szlávokból alakult ki, hanem a tatárjárás után. Főként a Giskra cseh huszita vezér rablóhadjárata idején, 1420 táján betelepült morva-szlávokból. A hazánkba települt néptöredékek - “hospesek” - a túlnyomó többségi magyarság beolvasztó ereje folytán - a tatárjárás korára eltűntek a magyarságban. Úgy a szórvány szlávok is.

“A XIII. század közepére eltűntek a Duna-medence néprajzi térképéről az idegen foltok,

amelyek a magyarság színét tarkították. Ugyancsak magyarrá lettek azok a területek,

amelyek még a XI. század végén vegyes, magyar-szláv népességűek voltak.”(3)

A hon(vissza)foglaláskor

Magyarországon talált szlávok

A szláv népek Közép- és Délkelet-Európába való vándorlását főként a hun seregek Nyugat felé való áramlása indította el Kr.u. a IV. század második felében. A magyarországi szlávokat, a mai szlávok elődeit az avarok hozták magukkal a Dnyeszter vidékéről 560-ban, mint legyőzött népeket és Magyarországon gyűrűként telepítették le szállásaik körül védelmi célból.

A sok avar törzs hasonló módon települt le az ország területén, különösen három nagy avar tömböt lehet megállapítani: a Fertő tó környékét, az Üllő-Kecskemét-Szabadka-Újvidék-Baja között elterülő vidéket és Erdélyt. Törzsterületük ezek között az Alföld déli része volt.

A szláv népek e területeken való kialakulásáról írta László Gyula:

“Közép-Európa nemzetiségi képének kialakulása máig is őrzi az avar uralom emlékét. A három nagy nyugati szláv törzs: morva, szlovén és horvát területén avar fejedelmi leletek kerültek napvilágra. E területeken alakulnak meg az avar birodalom bukása után a ma is fennálló szláv államok.”(4)

A mai csehek ősei szintén az avarok által nyugat felé sodort szlávok:

“Csehországba a szlávok keletről települtek 570 táján. Az ottlakó germán törzsek szívesen fogadták őket földművelés céljából. A szlávok a németektől tanultak minden kultúrmunkát és kultúrát. A német Franke Samo szervezte ott az első szláv államot a VII. században. A XII. században a szláv területek üresek, azért a germánság kelet felé nyomul.” (5)

A magyarországi szláv településekre vonatkozólag Kniezsa István (6) szláv kutató a következőképpen nyilatkozik:

“A szlávok mocsarak és erdők közepette éltek az egész ősszláv korszakban. A szlávság az egész Duna-medencében főleg erdős és füves puszták határvonalain helyezkedett el.

Megtalálhatók tehát nemcsak az északi hegyvidék pereme területén, hanem a dunántúli dombvidéken, a Krassó-Szörény hegyvidéke peremein és szélesebb völgyeiben, valamint az erdélyi-medence szélein is. Azonban jóformán teljesen hiányzik a Kis- és Nagy-Alföldön, valamint az erdélyi medence belsejében és a Mezőségen is. A szlávságnak ez a peremi elhelyezkedése kizárja, hogy itt jelentős formációk alakultak volna ki.” /idézte László Gyula, u.o./

Tehát Kniezsa kutatásainak eredménye szerint is hazánkban számottevő és kompakt szláv csoportot nem találunk és nyomukat főként csak ott találjuk, ahová az avarok telepítették őket hadászati és földművelési célból.

Hogy a hon(vissza)foglaló magyarok a Kárpát-medencében nem találtak számottevő szervezett szláv csoportot, sem pedig más idegen népet, az a körülmény igazolja, hogy még a mohácsi vész előtt - a tatár pusztítás ellenére is - 80%-os volt a magyarság számaránya 20% idegennel szemben, amely nem lett volna olyan kedvező, ha a hon(vissza)foglaláskor számottevő idegen nép élt volna ott.

“A középkor (7) végén Magyarország kifejezetten nemzeti állam. Lélekszáma közel áll a későbbi nagyhatalmak: Anglia, Németország és Franciaország lélekszámához.” (8) +++

                                ------------- Jegyzetek:

1. Anonymus = Pósa nevű domonkos, magister, országbíró, IV. Béla királyunk bizalmi embere volt, a 700 éves Gesta Hungarorum (“a magyarok viselt dolgairól”) latin nyelvű krónika egykori szerzője.

2. Palaczky François (1798-1876) a cseh nemzeti megújulás híve és terjesztője, aki Ausztriától független nemzeti államot akart létrehozni. /Nouveau Larousse Classique, Paris, 1957/

3. Dr. Baráth Tibor: Magyar Történet, Lille/1951 - 22. ld.

4. László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete, Bp. 1944 - 102. old. 5. Böhmen und Möhren, Reich Verlag, 1943. -  53.old.

5. Böhmen und Möhren, Reich Verlag, 1943. -  53.old.

6. Kniezsa István, nyelvész, /szül. 1898/. 1934-ben a budapesti egyetem ma-gántanára. Magyar és szláv nyelvészettel, magyar településtörténettel foglalkozik. Főbb munkái: Magyar helyesírás a tatárjárásig; A tót és lengyel költözködő pásztorkodás magyar kapcsolatai; A szlávok; Magyarország népei.

7. Középkor, a történelemnek az ókort követő és az újkort megelőző, kb. 1000 évet betöltő fejezete. Kezdetét egyesek a népvándorlás megindulásától /Kr. u.375/, mások a Ny.-római birodalom bukásától /Kr.u. 476/ számítják, a végét pedig Amerika felfedezésének /1492/ v. Luther fellépésének évére /1517/ teszik. Földtani értelemben ‘Mezozoikum’. (Új Idők Lexikona, Bp. 1939)

8. Dr. Baráth Tibor: Magyar Történet, 33. old.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.