Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lenhardt Balázs: Az egykulcsos adó vegytiszta neoliberalizmus

2010.10.20

Nem vitatható az a tény, hogy az országra már nagyon ráfért a kormányváltás, mert szinte felmérhetetlen az a pusztítás, amit a 8 éves balliberális ámokfutás hagyott hátra. Egyetértünk azzal a koncepcióval is, hogy a lakosság adóterhelését csökkenteni kell, mert világviszonylatban is az élbolyban áll Magyarország az adóelvonás mértékét tekintve. A kormány akciótervének nagyobb részével egyetértünk, a halaszthatatlan teendőket le is írtuk január közepén nyilvánosságra hozott, Radikális változás című választási programunkban. Nagyszerű fejleménynek tartjuk, hogy az új kormány most ezen elképzelések nagy részét meg szeretné valósítani, mert a régi módon már nem lehet tovább uralkodni, másfelé pedig nem visz út. Persze a választások szempontjából korrektebb lett volna, ha ezen tervek megjelennek a Fidesz-KDNP március közepén megjelent, programként aposztrofált esszégyűjteményében is, ahol még nyomaikban sem léteztek. Bár Orbán Viktor éppen az előbb büszkélkedett vele, hogy egy az egyben átvették a választási programot a kormányprogramba, de ez nem volt nehéz, annyira kevés konkrétumot tartalmazott.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom célja, mint a nevünk is mutatja, egy jobb és igazságosabb magyar haza létrehozása, amit az új kormányprogram is zászlajára tűzött. Az ilyen irányú elképzeléseket természetesen támogatni fogjuk, ahogyan eddig is tettük. Van azonban az adócsomagnak egy nagyon érzékeny pontja, ami nem csak a mi felfogásunkkal, hanem a Fidesz által korábban megígértekkel is teljesen szembefordul. Az egykulcsos, vagyis lineáris adózásra gondolok, ami vegytiszta neoliberalizmus. Nem véletlen, hogy a hazánkat szándékosan kivéreztető és gyarmatosító globális háttérhatalom magyarországi képviseletét ellátó SZDSZ-nek ez volt a fő követelése az elmúlt nyolc esztendőben. Gondolom, most Pető Iván, Horn Gábor és Mesterházy Ernő boldogan csapnak egymás tenyerébe, hogy végre megvalósul elképzelésük. Tekintettel, hogy az adórendszer a gazdaság egyik sarokpontja, ezért fontosságát és a benne megtestesülő filozófiát nem lehet alábecsülni. Az egykulcsos adózás vitán felül a magas keresetűeknek kedvez, és jövedelem-átcsoportosítást jelent a rászorultaktól a tehetősek felé. Ellentétes az igazságos és arányos közteherviseléssel, mert abszurd, hogy aki havi bruttó százezer forintot keres az pontosan olyan adóterhelésnek legyen kitéve, mint aki milliókat. A progresszív, azaz többkulcsos adózás a modern állam szociális vívmánya a jövedelemkülönbségek minimális korrekciójával, ami az állam újraelosztó szerepén keresztül valósul meg. Önök most azt üzenik ezzel a lépésükkel, hogy érzéketlenek az amúgy is a megélhetésükért kétségbeesetten küzdő társadalmi rétegek napi gondjai iránt. A minimálbér megadóztatása, az adójóváírás fokozatos eltörlése olyan szociális katasztrófa árnyát vetíti előre, amibe talán bele sem gondoltak. Bruttó 280 ezer Ft alatt mindenki kevesebbet fog keresni, amit nehéz lesz kimagyarázni, mert nem ezt a „forradalmi” változást várták az Önökre szavazó milliók. Ezt a lépést még súlyosbítani fogja a közszolgáltatási díjak emelkedése, amennyiben a különadót sikerül a szolgáltatóknak a lakosságra áthárítani.

Önök nagyon komoly társadalmi felhatalmazást kaptak a kormányzásra, a választópolgárok felének támogatásával. Ne akarják ezt a bizalmat már az elején eljátszani! A Fidesz-KDNP gazdaságpolitikusai korábban a Jobbik által is maximálisan támogatott családi adózás mellett tettek hitet, ami Magyarország katasztrofális demográfiai helyzetében az egyetlen előrevivő megoldás. Az egy-két gyermek esetében érvényesíthető havi 10 ezer Ft adókedvezmény a gyermeknevelés költségeinek szinte jelentéktelen töredékét biztosítja. A három és több gyermektől igénybe vehető maximálisan 33 ezer Ft érvényesítéséhez pedig majdnem havi félmilliós jövedelemre van szükség, ami azt jelenti, hogy a sokgyermekes családok 10%-a sem fog tudni élni a kedvezménnyel, így az intézkedés hatása pontosan a leginkább rászorulóknál nem lesz érezhető. Természetesen a Jobbik egyetért azzal, hogy a támogatás munkavégzéshez és adófizetéshez legyen köthető, de az egész adórendszert a családokhoz kellene szabni, amelyben a család, mint közös háztartás jelenti a jövedelemegységet, figyelembe véve, hogy minden tagjának meghatározott részt kell biztosítani a tisztességes megélhetéshez.

Az adórendszer átalakítása mindenképpen indokolt, de irányként a keresztényszociális elveket és a családot középpontba állító kinyilatkozásaikat kell helyezni, ahogy azt elmondták a kormányprogram vitájakor. Ahogyan Matolcsy György miniszter úr fogalmazott meghallgatásán: a neoliberalizmusnak vége Magyarországon, megbukott. Ennek szellemében kérjük, hogy ne csapják be a szavazóikat, és ne hozzák vissza nemzeti szalaggal átkötve ezt a kártékony világnézetet, amely nem csupán hazánkat, de az egész világot óriási válságba taszította. Kérdésem, hogy miért nem a tisztán családi adózást vezeti be a kormány?

Lenhardt Balázs

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.